Lételemünk a szerelem, hiszen életünk nélküle végtelen.

Kos szerelmi horoszkóp 2010.


A szertelenségéről híres Kosokat is megszelídítheti idén a Szaturnusz. Forradalmár hajlamaid a párkapcsolatban is felélednek. Sok területen szakítasz eddigi életmódoddal. Júniustól szeptember közepéig sorra számolod fel a már működésképtelen kapcsolataidat, legyen az baráti vagy szerelmi viszony. Ha nagyon fiatal vagy még, akkor most kezdesz önállósodni, és gyűjtesz egyre izgalmasabb tapasztalatokat. Miközben a külső korlátokat megpróbálod széttörni, azoknál sokkal szigorúbbat és keményebbet állítasz fel magadnak, és októberig sikerül is betartanod a saját belső szabályaidat. Akkor viszont még „önmagad ellen is lázadsz”, mondjuk azzal hogy megadod magad, és beállsz a sorba, azaz felhagysz a keresgéléssel. Már Könnyen le tudsz horgonyozni egyetlen partner mellett (Talán mert a Sors épp egy olyan társat vezet utadba, amilyenről eddig csak álmodoztál). Az sem baj, ha ez a partner idősebb – sőt, talán épp ez a titok nyitja. A Neptunusz különösen az év utolsó heteire tartogat kellemetlen meglepetéseket.





Bika Szerelmi Horoszkóp 2010.


Az idősebb Bikák családjukban, gyermekeikben lelik örömüket 2010-ben. Míg a fiatalok és szabadok (meg a kevésbé fiatalok, de még szabadok is) a szerelemben keresnek kárpótlást, bármi kellemetlenség éri őket az élet egyéb területén. A Vénusz januárban a tartós kapcsolatban élőket kényezteti. Új arcáról ismerheted meg a párodat, s talán álmodban sem gondolsz arra, hogy ezeket az új vonásokat épp a veled töltött idő alakította ki.
Ha viszont ez a varázslat elmarad, akkor a márciusi Plútó-átvonulás a szakítást készíti elő, és ezzel teremt lehetőséget az új boldogság megkereséséhez. Márciusban egyébként a Vénusz az Uránusszal találkozva jó néhány váratlan helyzetet teremt, amire előre felkészülni nem lehet, és amiket épp a spontán döntés tesz izgalmassá. A szerelem bolygója segít az igazit megtalálni. S ha nem is kötelezed el magad azonnal, ebből a találkozóból évtizedekre szóló kapcsolat születhet.
Májusban a Plútó felfordulást okozhat: pletykák, vagy egy családi perpatvar ugyan felborítja lelki nyugalmad, esetleg feltűnik egy vetélytárs. De felbukkanhat a régi kedvesed is, és ez a találkozás olyan elfeledettnek hitt érzéseket ébreszt mindkettőtökben, hogy őrültségekre is képesek lesztek egymásért. Egész eddigi életeteket felborítjátok, csak azért, hogy ott folytathassátok, ahol az a régi románc annak idején abbamaradt. Novemberben a sorsodat hosszú távra meghatározó döntésre szánod el magad.




Ikrek szerelmi horoszkóp 2010.


A magánéledet 2010 elején is a kíváncsiságod irányítja, ezért nem tudsz igazán kötődni senkihez, mindig új kalandra vágysz. Úgy érzed, hűségre, áldozathozatalra, az otthonülő házastárs szerepére képtelen vagy. Az idei Szaturnusz-átvonulás azonban e téren jelentős változásokat ígér. Sikerül majd megállapodnod. Uralkodó bolygód az év elején a nappal és a Vénusszal karöltve rengeteg lehetőséget teremt arra, hogy belekóstolj a szerelem mámorító ízébe. Kíváncsiságod olthatatlan, és egyszerre többen is feltűnnek majd, akik megpróbálják felcsigázni a vágyaidat. Ha még szingli vagy, akkor élvezed a pörgős társasági életet, ha viszont párkapcsolatban élsz, veszélyes játékaiddal annyira felbőszíted a párodat, hogy ő a szakítást választja. Júniustól viszont lecsendesedsz, vége lesz a tombolásnak, nyugodtabb életre, stabil kapcsolatra vágysz. Akivel a születésnapodat ünnepeled, annak sikerül megzaboláznia benned az Ikrekre szertelenséget, s ha még ősszel is együtt vagytok, a novemberi Szaturnusz-Vénusz együttállás boldogsággal – és gyermekáldással – jutalmazza kitartásodat.
Viszont ha lehet, a partnereddel ne kezdj közös üzletbe, mert túlságosan ki akarjátok használni egymást, és ebből csak vita lehet. Egyébként ha bármikor vita adódik kettőtök között, annak kirobbantója csakis a munka, a pénz, illetve az egymással való versengés lehet. Ő ugyanis túl merésznek, néha talán törvénytelennek tartja azt, ami számodra természetes "ügyesség" csupán.




Rák Szerelmi horoszkóp 2010.


A magánéletedben is gyökeres változásokat tartogat az újév. Talán még önmagad is meglepődsz, mennyire fontossá válik a függetlenség kérdése. A Rákok általában családcentrikusak és társfüggők, idén azonban háttérbe szorulnak ezek az alapérzéseid, új értékrendet alakítasz ki, és a karrierépítés, a hódítási vágy kerül előtérbe. Az év eleje csatazajtól lesz hangos. A Rákkal szemben vonuló bolygók – de különösen a Vénusz – arra késztetnek, hogy szakíts korábbi önmagaddal, hogy kilépj az otthon biztonságos falai közül. Saját károdon kell megtanulnod, hogy nem mindenki barát, aki annak mondja magát, és nem minden bók őszinte. A Rák jeggyel szemben vonuló Plútó földrengésszerű változásokat tartogat az emberekhez fűződő viszonyodban. Májusban cserben hagyhat az intuíciód, és az ekkor elszenvedett csalódás végleg kijózanít. Újraértékeled a korábbi kapcsolataidat, és régi barátságokat számolsz fel az újak kedvéért. Néhány hét egyedüllét segít majd, hogy minden a helyére kerüljön a lelkedben. A fájdalmat csak akkor tudod végleg kizárni az életedből, ha nem sodródsz az eseményekkel, hanem kézbe veszed a sorsod irányítását. Júliusban túláradó szereteteddel elbűvölöd a környezeted és magadhoz vonzod azt, aki mellett megtalálod a boldogságot. Az Urránusz hatására fejest ugrasz az ismeretlenbe, és néhány napos együttlét után – a környezeted rosszallása ellenére - összeköltözöl új szerelmével. Az élet majd téged igazol.




Oroszlán szerelmi horoszkóp 2010.



Rosszul érzed magad, ha nem állhatsz a középpontban. Szereted az elismerést, a dicséretet. Nagyvonalú és hiú vagy. 2010-ben ezek a tulajdonságaid okozhatják a vesztedet. Rendkívül magasak az elvárásaid, a világgal és persze önmagaddal szemben is. De a lehetőségeid eléggé korlátozottak lesznek. Az év elején ugyanis s Szaturnusz uralma alatt nehezen tud fellángolni a szerelem. A magabiztosság álarca mögé rejted a kishitűségedet, és megpróbálsz uralkodni a kapcsolataidban. A harcias Oroszlán-szerep 2010-ben nem vezet jóra. Ha magad sem érted, hogy miért, de minduntalan elveszted a türelmed, ideges vagy, kritizálsz, veszekszel, semminek nem tudsz örülni, semmit nem találsz jónak, akkor hogyan tudna elfogadni a környezeted? Elijeszted azt is, aki őszinte rajongással közeledne hozzád. Nyáron sok új ismeretséggel lehetsz gazdagabb, de ezek a kapcsolatok csak arra jók, hogy társaságukban ráébredj: mit nem szeretnél. Legnagyobb baj abból lesz, hogyha többet adsz a látszatra, mint arra, ami a szívben lakozik. Augusztusban talán ráébredsz, mit tettél rosszul, és még módodban áll visszafordítani az eseményeket. Az év utolsó heteiben végre lenyugszanak a kedélyek, és magadra találsz. Ehhez persze hozzájárul, hogy melléd áll egy nagyon türelmes, kedves társ, aki a hibáiddal együtt is szeretni fog. És az ő szeretete annyi önbizalmat ad, hogy már nem kell harciasággal leplezned bizonytalanságodat.




Szűz szerelmi horoszkóp 2010.


A január még a legzárkózottabb Szűz életébe is hozhat változást. Persze, a szerelmet egészen másként éled meg, mint a zodiákus többi szülötte. Mert miközben másokra úgy tör a nagy érzés, mint megmagyarázhatatlan természeti jelenség, Te előre eltervezed, kiszámítod, minek kell történnie, hogyan kell elcsábítanod, becserkészned azt, akit kiszemeltél magadnak. Kitűnő színészi adottságaidat latba vetve el is éred a célod, mert még a lángoló szerelmet is el tudod játszani, ha az érdeked úgy kívánja. Folyamatosan azonban nem lehet álarcban járni. Az áprilisi bolygóátvonulások lehetőséget teremtenek arra, hogy szembe nézz önmagaddal, a hibáiddal, és változtass. Bár, ha jól választottál, és a párod megelégszik a félmegoldásokkal, és élvezni tudja a hétköznapok szürkeségét, akár boldog is lehet melletted.
2010 egyébként szinte végig a pénzről szól. Anyagi gondok árnyékolhatják be a párkapcsolatodat. Ez önmagában még nem elegendő indok arra, hogy összevesszél a pároddal, viszont ha napirendre kerülnek a veszekedések, azok egy nyár eleji szakítás előfutárai. De mert az anyagiak nagyon erős köteléknek bizonyulnak, a végleges válás még hónapokkal eltolódhat. Ah szeptemberi Újhold azt jelzi, hogy esetleg egy „ésszerű” kompromisszum alapján az együttélés megmarad, de már „laza érzelmi kötődéssel”, vagy egy harmadik szinte legális elfogadásával.




Skorpió szerelmi horoszkóp 2010.


Uralkodó bolygód a Plútó, 2010-ben alaposan felforgatja az életedet. Egyetken más bolygónak se lesz akkora hatása az életedre, mint ennek a "felfokozott", ám nagyon kemény változásokat ígérő bolygónak. Eddig sem volt jellemző rád a megalkuvás, a következő hónapokban pedig végképp nem tudod majd elfogadni azokat a körülményeket, amik szűk keretek közé szorítanak. A változások, még ha erőltetettek is, a hasznodra válnak, mert kiemelnek az idejétmúlt állapotból. Amikor erre sor kerül – mondjuk azzal, hogy szakítasz a partnereddel, vagy elköltözöl megszokott környezetedből, esetleg elveszíted a legjobb barátodat, az az érzésed, hogy mindez váratlanul történt. Pedig nagyon is elő volt készítve, felkészülhettél rá. Talán tudat alatt irányítottad is az eseményeket.
Tavaszra talán már meg is érik lelkedben a végleges döntés: együtt vagy külön. Bármelyiket választod, megszenveded a változást. Mert nemcsak a válás tartogat új helyzetet, hanem a „maradás” is. Teljesen új alapokon, új játékszabályok mellett folytathatod az életed a régi pároddal. Novemberre kiderül, hogy a döntésed helyes volt-e. Ám ekkor már nem is annyira te, mint a körülmények határozzák meg, mi legyen a következő lépés. Egy biztos: 2010 végéig minden megváltozik, még te is.

 

 

 

Nyilas szerelmi horoszkóp 2010.


Sok váratlan, többségében kellemes esemény teszi izgalmassá 2010-et. Az év első napjaiban rengeteg izgalmas program vár, és persze sok-sok új ismerős, kalandra csábító körülmények. De aki sokat markol – keveset fog. A bőség zavarában nem tudsz dönteni, így aztán szinte mindent elszalaszthatsz. A Plútó és a Vénusz kalandok egész sorát kínálja a nyár elején, de tőled függ, mennyire élsz a lehetőségekkel. Mert nem biztos, hogy a sok kis kaland pótolhatja azt az egy, ám minőségében nagyon is más kapcsolatot, ami sokkal több lemondást és felelősséget kíván, de hosszú távra szól.
Ha májusban egy titkos kapcsolatba bonyolódsz, eleinte épp a rejtőzködés miatt válik számotokra izgalmassá, később pedig ez a bujkálás teszi tönkre az érzelmeket. Az augusztusi bolygóhatások újabb változást érlelnek. Lehet, hogy az otthonodtól távol, idegen környezetben kell folytatod az életedet. Amikor a leginkább elhagyatottnak, magányosnak érzed magad, a Jupiter és a Mars a segítségedre siet, és betoppan életedbe a nagy szerelem.




Bak szerelmi horoszkóp 2010.


A biztonság, a nyugodt családi háttér jelenti a legtöbb Bak számára a boldogságot. Ám 2010 januárjában jön valaki, és kiragad téged ebből a látszólagos nyugalomból. Bár minden újítástól félsz, az emberekkel szemben bizalmatlan vagy, mert nem szeretnél csalódni, az év elején alig ismersz majd magadra. A Bakok legendás pesszimizmusát szétrombolja a Jupiter, és nyitott szívvel fogadod te is a változásokat. Az érzelmek örvényébe kerülve szinte beleszédülsz a sok élménybe, ami új partnered oldalán vár. Amennyire a lehetőségeid engedik, igyekszel is kihasználni minden kínálkozó alkalmat. Májusban felkorbácsolódik az érzékiséged és a kíváncsiságod. És olyan kalandba is belemégy, amit azelőtt elképzelni sem tudtál volna. És nem fogsz csalódni. Sőt, talán épp most érted meg a szerelem lényegét, és többé nem akarod a racionalitás ketrecébe zárni az érzelmeidet.
Ha magányos voltál a májusi találkozásig, akkor ebből a kapcsolatból nyár végére házasság lesz, ha viszont házasként robbant életedbe az új élmény, júniusban a lelkiismeret-furdalás, a családod iránt érzett felelősségtudat visszaterel a régi életedhez, és szakítasz a szerelmeddel. De igazán sosem tudod megbocsátani magadnak ezt a döntést.




Vízöntő szerelmi horoszkóp 2010.


Februárban felfordulás várható az érzelmi életedben. Van valaki a közvetlen környezetedben, akihez eleinte csak a munkával kapcsolatos teendők kötnek, de később rádöbbensz, hogy már a magánéletedet sem szívesen képzeled el nélküle. Olyan kérdések foglalkoztatnak, amik eddig eszedbe sem jutottak. Viszont az, hogy most felmerültek a gondolatodban, azt jelzik, hogy már nem érzed magát jól abban a kapcsolatban, amiben élsz – vagy ha szingli vagy, hát megelégelted a magányt. Kezdetben talán nehezen tudod eldönteni, hogy ez az új érzés barátság-e vagy szerelem, különösen akkor, ha már házasságban élsz, és család vár haza. Csak a szívedre hallgass. Itt sem az észérvek, sem a barátok tanácsa nem segít. Problémáidra egyedül kell megoldást találnod, mert ha tanácsot kérnél, csak még jobban összezavarodnál, hiszen mindenki másképp látja kívülről a helyzetedet. Változtatásra azonban a lehetőség csak áprilisra érik meg. Lehet, hogy nem is te, hanem a véletlenek összjátéka dönti el, hogyan lépj tovább. A végső megoldásra szeptemberben kerül sor, amikor új partnered kész tények elé állíthat, és nem esik nehezedre a döntését elfogadni.




Halak szerelmi horoszkóp 2010.


A Halak a legkiismerhetetlenebb szülötte a zodiákusnak. Zárkózott, hallgatag, bizalmatlan, nehéz a közelébe férkőzni. Te is nehezen árulod el az érzéseidet, és a vágyaidról szinte sohasem beszélsz. A Jupiter 2010-ben épp a Halak-jegyen vonul át, így a segítségedre lesz abban, hogy felhívhasd magadra a figyelmet, és kedvező irányba terelődjön az életed. Eddig alighanem az önbizalomhiány, vagy a túl szigorú elvárások miatt nem találtál megfelelő partnert, vagy ha már találtál is, és párkapcsolatban élsz, nem tudtatok olyan meghitt közelségbe kerülni, amilyenről mindig is álmodtál. De 2010-ben még a legtitkosabb álmaid is valóra válhatnak, hiszen a Jupiter és a Halak jegyben járva kényeztetni fog. És kihajtja belőled, hogy változtass. Igazán megérdemled, hiszen az elmúlt években inkább csak visszafogó, sorsnehezítő bolygók hatásával találkoztál. Kezdeményezz bátran, mert így még inkább kihasználhatod a bolygók által kínált lehetőségeket. A Jupiter, és a vele szemben vonuló Szaturnusz egész évre olyan körülményeket teremt, amiben végre úrrá lehetsz kishitűségeden, és megtalálhatod a kulcsot a kedvesed szívéhez.

Asztali nézet